Marokkóból nem Barcelonába, hanem Valenciába repülünk Majával. Hogy miért? Klasszisokkal olcsóbb volt ide a repjegy az adott napon, mint Barcelonába, ráadásul hónapok óta fontolgatjuk, hogy megnézzük a művészetek és tudományok városát. Minden tökéletes tehát ahhoz, hogy megnézzük a listánkon szereplő utolsó spanyol állomást is.
A közel három órás repülés utána este sötétben, fáradtan érkezünk a szállásunkra, amit mint mindig, most is airbnb-n foglaltunk. Út közben éppen elcsípünk egy éppen záró boltot, hogy vegyünk egy kis vacsit és egy üveg bort. A szállásra érve két perc alatt felrobbantjuk a szobát a cuccaink szétgórálásával, majd egy kiadós zuhany után bebújunk az ágyba, hogy bort kortyolgatva falatozzunk sorozatnézés közben.
Reggel nem indulunk korán, kiélvezzük az európai lakás tisztaságát és kényelmét, no meg azt, hogy végre csak kettesben vagyunk a marokkói csoport nélkül. A marokkói körút egy csoda volt, de a tábori körülmények azért megviselték a szervezetünket, főleg a pocakunkat. Elég annyi mondanom, hogy Majával mindketten végtelenül hálásak voltunk, mikor utolsó este végre csak ketten kaptunk egy szobát egy igazán kulturált hotelben, ahol négy nap után először találtunk privát szférára a fürdőszobában. Nos, ezek után egy átlagos európai lakás higiéniáját és intimitását egekig képes magasztalni az ember lánya!
A városnézés kicsit nyúzottan kezdődik. Azt hiszem, bőven telítődtünk élményekkel az elmúlt hónapban, és fáradtak is vagyunk. De a város szépsége hamar magával ragad minket! Megnézünk néhány történelmi helyet, majd a katedrálist. Egy kuponos mekis ebéd után megnézzük a piacot, ami annyira jellemző a spanyol városokra. Egy gyümölcskehellyel sétálunk fel a metropolis épületei közé. A városnak itt teljesen más hangulata van. Megnézzük a bikaarénát, majd egy végtelenül hosszú utcán sétálunk le a kiszáradt folyóig - ami szintén nagyon jellemző Spanyolországra. Tarragonában, Malágában és Valenciában is zöld sávokat találtunk a térképen jelzett folyók völgye helyén...
Elérkezünk a fő úti célunkhoz, a Művészetek Városába. Számtalanszor láttam az épületet képeken, barátaim és debreceni hallgató társaim is jártak már itt. Az épület éppen olyan csodálatos, mint a képeken. Modern, ikonikus és magával ragadó. Visszaemlékszem, mikor néhány éve egy egyetemi jó barátom járt itt és töltött föl képet Facebookra. Azonnal rá is írok, és boldogan mosolygok a kamerába, hogy nekem is legyen hasonló képen, mint neki. Furcsa energiával tölt fel a gondolat, hogy ő is pont itt járt néhány éve, ilyen messze otthontól pont ezen a járdán sétált, pont ezeken a padokon ült.
A városnézés véget ér, indulnunk kell vissza, fölvenni a cuccainkat, és egy utolsó megpróbáltatással elcipelni a cuccunkat a buszállomásig. Egy közel négy órás buszozás után már otthon is vagyunk, Tarragonában.
