A hajnali reggelit sötétben fogyasztjuk el a hotel tetőteraszán, ahonnan egyenesen a Koutoubia mecsetre nyílik a kilátás. A müezzint hallgatva kortyolgatom a világ legfinomabb narancslevét, miközben álmosan pislogva nézem a teret. Életemben először ébredtem Afrikában, Marokkóban, és továbbra sem merem elhinni, hogy ez a sok csoda mind velem történik.
A hotel előtt egy kis csoport várakozik a minibuszra, ez lesz a mi csapatunk. Bepakoljuk a csomagunkat, fölszállunk, és elindulunk az Atlasz-helység felé. Az idegenvezetőnk, Mohamed - egy másik, nem a tegnapi - bemutatkozik, és mesél kicsit magáról illetve a marokkói életről. Moha iszlám, ami számára nem csak vallást, de életformát is jelent. Sokat mesél a kultúrájukról, amit később, a helyiekkel jobban megismerkedve meg is tapasztalhatunk. A témában igen tájékozatlannak érzem magam, de azt hiszem, a lehető legjobb módját találtam meg annak, hogy megismerkedjek az arab világgal. Nem könyvekből, a netről, vagy innen-onnan hallomásból alakítom ki a véleményem, hanem testközelből tapasztalom meg, milyen is ez a - számomra határozottan - távoli világ.
Átszeljük az Atlasz-hegység majdnem háromezer méteres havas csúcsait. Sok helyen folyik útépítés, a legtöbb szakaszon aszfalt sincs, mégis jobb az út, mint a tokaji hegyre vagy a Kékesre... Sok hegyi falu mellett suhanunk el, melyek tényleg nélkül olyanok, mint amiket dokumentumfilmekben lehet látni: omladozó épületek támasztják egymást hosszan az út két oldalán, aszfalt és járda sehol, a por szállja az út mellé kiakasztott, félbe hasított kecske és marha húsokat, melyek feje rendre melléjük van aggatva. Szinte hihetetlen, hogy ők tényleg ezeket a húsokat eszik!
Lassan megérkezünk Ait Benhaddouba, a tizenkettedik századi erőd faluba. A falu az UNESCO Világörökség része - nem is kérdés, miért. A hely egyszerűen lélegzetelállító. Nem csoda, hogy számos filmrendezőt is megihletett - itt forgatták többet között a Trónok Harca (Yunkai), a Gladiátor és a Múmia egyes jeleneteit is.
Azt hiszem, őszintén mondhatom, hogy az emberben megváltozik valami, amikor ilyen helyeken jár. Elképzelem, milyen lehet az élet azok számára, akik itt élnek. Mi lehet számukra fontosak, mi lehet életük célja, milyen nehézségeik vannak? Hogyan élnek, mit csinálnak egy átlagos hétköznapon? Mindez elgondolkodtat - hogyan látom én a világot? A problémák, amik az átlagos hétköznapjaimon látok, vajon mennyire fontosak valójában? Úgy érzem, határozottan változik az ember személete mindenről, főként saját magáról, miközben utazik, és valósággal kinyílik számára a világ.
A város bűvöletéből lassan magamhoz térve követem a csoportot, föl a szemközti sziklahegy tetejére. Csodás kilátás nyílik innen a városra, csinálunk is jó néhány képet. Majd hátra fordulok, és valósággal tátva marad a szám. Végtelen vörös homok és kő húzódik egészen a horizontig, ahol az Atlasz-hegység havas csúcsai köszönnek vissza. A nap melegen tűz, közel harminc fok van - nyáron, a helyiek elmondása szerint közel ötven fokos hőség tombol. Hihetetlen ez a hely!
És a napnak még nincs vége! A szomszéd városban ebédelünk - a tradicionális marokkói leves után Tagine Keftát kérek, ami currys húsgolyóhoz hasonlít tükörtojással. Amikor kihozzák, még forr az ebéd a kerámia tálban!
Tovább utazunk a több száz kilométeres pálmaültetvény mentén, vérbeli arab zenét hallgatunk, és keletre, Algéria irányába átszeljük a fél országot. Este érünk a Dadés-szurdokba, ahol az éjszakát tölteni fogjuk. Fölkanyargunk a kisbusszal a szurdok tetejére, hogy megnézzük a naplementét. Megint olyan látvány tárul elém, amit hinni sem merek, hogy tényleg a saját szememmel látom. Nos, kezdem megszokni ezt az érzést.
Visszakanyargunk a szállodáig, és elfoglaljuk a szobáinkat. Próbálunk fűteni a légkondival, de nem történik semmi. Sőt! Meleg vizünk sincs. Összeülünk kicsit a nappali közepén álló kandallónál, átmelegszünk, majd a fogunkat összeszorítva, két pálinka után tudjuk rávenni magunkat a zuhanyzásra és hajmosásra - holnap ugyanis a sivatagban alszunk, sátrakban. Odakint mínusz két fok van, és idebent sem sokkal jobb a helyzet - kabátban, kapucniban, sálban és cipőben alszunk. Nos, jó kis bemelegítés ez a sivatagi sátrazás előtt.