Madrid

Mindig óvatosak kell kezelni a GoogleMaps által megtervezett gyalogos útvonalat, mert simán lehet, hogy az autópályán kellene sétálnod. Nos, ennyire nem volt vészes a helyzet, de a reptérről egyszerűen nem tudtunk úgy kikeveredni, hogy azon a járdán lyukadjunk ki, ahol lennünk kellene. Végül tíz perc szerencsétlenkedés után úgy döntünk, átvágunk a várakozó taxik végtelen során, néhol felpasszírozva magamat és a táskámat egy-egy autóra. A szállásunk közel van a reptérhez, mivel csak villámlátogatást tudunk tenni a városban, és másnap hajnalban indulunk is tovább.

A város központba több, mint egy órán át buszozunk és metrózunk. A rajtolással megint akadt egy kis gubanc, a buszok ezen a napon valahogy nagyon nem szeretnek minket. Végül már csak nevetünk az egészen, miközben a hatalmas királyi palota előtt sétálunk. Sorra veszünk minden látnivalót, ami az útitervemben szerepel. A város lenyűgöző. A monumentális épületek teljesen a hatalmukba kerítenek minket, tátott szájjal ámulunk jobbra-balra. Mindig is nagy szerelmem volt Budapest, mint főváros, de be kell vallani, hogy Madrid sem semmi! Teljesen véletlenül belefutunk még a királyi felvonulásba is!

Egész nap igyekszünk spanyol szavakat is beszúrni az angol beszélgetésünkbe, de amikor élesben kellene megszólalni, vagy megérteni valamit, minden önbizalmunk elszáll. Nos, be kell ismerni, nem sok minden ragadt ránk a spanyolból. Egyrészt nehéz is, mivel Tarragonában nem spanyolul, hanem katalánul beszélnek. Azért nagyrészt minden spanyol beszélgetésből megértünk valamit, legalább a témát. Amikor viszont a spanyol néni ezres fordulatszámmal kezd darálni nekünk valamit a "felíz ányóz"-ról, miközben egy különleges fát fotózok, totálisan leblokkolunk. Mondjuk a néninek, hogy "nóóóóóóó szpenis", de nem zavartatja magát, újabb nagy levegőt vesz, karon ragad minket és hadonászva hajtjja, hogy "felíz ányóz" és a többiek. Mindenre gondolunk, a királyi felvonulással kezdve, de hevesen rázza a fejét. Akkor biztos egy másik fáról vagy növényről beszél. Vagy valami tábláról. Végül nagy nehezen kiderül, hogy mégis csak a király felé akar terelni minket, de ekkorra már az egész botanikus kertet végig fotózzuk, nehogy kihagyjuk azt a növényt, amiről talán a néni oly lelkesen beszélhet...

Este újabb huszonöt kilométeres kis városnéző túra után esünk be az ágyba. Két fok van. Kettő. És nincs fűtés. A fürdőben sem. Mert minek, hiszen ez Spanyolország. Egész nap lázas voltam, bizony úgy jártam végig Madridot, hogy minden izmom fájt, de van ebben valami őrült vagányság is. Egyetlen napunk volt, kevesebb, mint huszonnégy óra, nincs idő betegnek lenni.