Mallorca óta a szobámban ülök, és ezerrel tanulok. Hétfőn repülök haza, kedden már vizsgázok is. Szerdán lejár a beadandóm határideje. Egyébként előző kedden prezentálnom kellett és zh-t is írtam, csütörtökön pedig le kellett adnom a féléves beszámolóm az angol tanításról. Szóval családi érzelgésről szó sem lehetne a nagy hazatérésem után, hacsak előre be nem fejezek mindent.
Ez bizony azt jelenti, hogy vasárnap éjfélig tanulok, hétfőn hajnal négykor indul a buszom Barcelonába, majd egykor landolok Debrecenben. A reptéren nincs idő boltozgatni vagy izgulni a repülésen, a kávét is kómásan a füzetem fölé hajolva kortyolgatom. A felszállás után egyből belebukok a jegyzeteimbe, majd kicsit elalszom, végül hulla fáradtan érkezem meg Magyarországra. Az első utam az egyetemre vezet - át kell vennem két oklevelet: évfolyam első lettem, és ismét elnyertem a köztársasági ösztöndíjat is. Az egyetemről irány Böszörmény, ahol még mindig nem haza megyünk. Első megálló az okmányiroda, ahol villámgyorsan igyekszem megszerezni az útlevelem a marokkói utamhoz. Másfél óra várakozás - bár csupán egy bácsi volt előttem -, és mosolytalan kiszolgálás után végre haza mehetek. Haza, ahol négy hónapja nem jártam.
Valahogy minden más. Új szomszédunk van, aki mindeninek köszön, csak nekem nem. Az udvarunkon macskák szaladgálnak. Öt éve könyörgök, hogy legyen macskánk, erre most van három! A szobám szinte felismerhetetlenségig rombolta a keresztfiam. Üdv itthon!
Az ég szürke. A levegő nyirkos. Az úton minden hirdetőtáblát el tudok olvasni és értem, mit írnak. Értem, mit beszélnek az emberek az utcán és a boltokban. Csak délután négy van, és már tök sötétedik. Mi a fene történt országgal?
Este sétálunk a téren. Hatkor már azt hiszem, hogy este tíz van, és aludni akarok. Konkrétan időeltolódásom van - időzóna átlépés nélkül. Nagyon kényelmetlenül érzem magam itthon, és egyből vissza akarok menni. Mintha csak egy álom lett volna az egész...
Majd a városban mindeni körülrajong. Mintha valami híresség lennék, mindenki odajön, megölel, kezet csókol, megpuszil. Milyen volt odakint? Milyen itthon? De jó, hogy újra látunk. Hiányoztál. Furcsa volt nélküled itthon. Én pedig őszintén csak annyit tudok mondani, hogy nekem nagyon jó volt odakint. Azt már nem mondom ki hangosan, hogy mennyire örülök, hogy vissza is mehetek még.
Jó itthon, pár nap alatt megszoktam az itthon létet, és egyre jobban érzem magam, de alig várom, hogy repülőre üljek, és újra Spanyolországban lehessek.