Amikor megérkeztem, a welcome meetingen azt mondták, hogy az Erasmus kaland olyan lesz, mint egy hullámvasút. Eleinte nyaralásnak tűnik majd az egész. Csodaszép tengerpartra költöztem, mesebeli tájak vesznek körül. Bármikor lemehetek a partra, úszhatok, futhatok a sétányon. Megismertem a várost, belejöttem a vásárlásba, teljesen adoptálódtam. Lebarnultam. Rengeteg barátot szereztem, sokat fejlődött a nyelvtudásom, és teljesen magabiztosan élem a mindennapjaimat. Berendeztem a saját kis háztartásom, otthonná varázsoltam a szobám. És kicsit megtanultam főzni is - mikor a barátom meglátogatott, ennyit mondott: "Megváltoztál, tudsz főzni". Nem félek hivatalos ügyeket intézni angolul, a tanáraimmal beszélgetni, ételt rendelni - pedig gyakran előre tudom, hogy kicsit spanyolul kell próbálkoznom, mert nem értenek angolul -, holott otthon a pizzafutárt is nyavalyogva hívtam fel, ha rákényszerítettek.
Érzem magamon a változást, határozottabb, magabiztosabb és független vagyok. Mélyről indultam, az elején nagyon nehezen alakultak a dolgot, de - gyakran összeszorítva a fogam - mosolyogva küzdöttem. Egyedül a padlón zokogva túléltem életem eddigi legnehezebb napjait, majd talpra álltam és tovább indultam. És bár két hónap elteltével is minden másnap telesírom a párnám este, reggel mégis mosolyogva ébredek. Rengeteget dolgozom, tanulok, de élvezem. Emellett nagyon sokat utazok, mert mindent látni akarok. A legnagyobb utazások még csak most következnek.
De ma úgy érzem, elfáradtam. Szeretnék hazamenni, és bebújni a saját ágyamba. Szeretném érezni a sült kolbász illatát, inni egy pálinkát, majd úgy jóllakni pörkölttel, töltött káposztával, hurkával, kolbásszal, sült szalonnával, hogy utána csak egy pohár otelló bor férjen belém. Szeretném, ha reggel behozná nekem valaki a kávét az ágyamba. Szeretnék kicsit a szobámban lenni, ami nappal napsütésben úszik, este pedig gyertyafényben. Hiányoznak a kutyáim, és néha azon gondolkodom, vajon az ölembe ugranak-e majd, ha meglátnak a kapuban. Szeretném megölelni a barátaim, beülni velük egy sörre és hatalmasakat nevetni, míg könnyezni nem kezdünk. És veszíteni csocsóban meg billiárdban mindenki ellen, de közben annyit nevetni, hogy megfájduljon a hasunk - és ne azért fájjon, mert két napja semmit nincs kedvem enni. Szeretném kicsit érezni, hogy lassan közeleg a karácsony, és nem azt hinni, hogy még csak most kezdődik az ősz. Szeretném, ha megölelne a családom, viccelődne velem a nővérem, és idegesítenénk egymást. Szeretném meggyűrni a keresztfiam, és úgy tenni, mintha érteném, mit beszél. Szeretném érezni a műhely illatát. És az istállóét... bár a legjobb barátom ott már nem vár rám többé.
Ma úgy érzem, hiába ügyeskedem a konyhában, nem kívánok már semmit, amit el tudok készíteni. Palacsintával próbálkoztam, de a hatalmas serpenyőben kicsit furcsa lett. És sótlan. Eperlekvár van hozzá, ami meg túl édes, a bolt meg vasárnap zárva van. És hiába otthonos a szobám, nem ebben az ágyban szeretnék most feküdni. És nem egyedül.
Tegnap még úgy éreztem, meg szeretném állítani az időt, hogy ne közeledjen ilyen vészesen a február. Ma azt kívánom, hogy bárcsak már karácsony lenne, és otthon lennék.
De majd holnap jobb lesz...