Sőt! Egyre jobb vagyok a konyhában! Otthonról folyamatosan kapom az aggódó üzeneteket, hogy életben vagyok-e még, nem pusztultam-e éhen. Nos, lássuk be, emiatt nem hibáztathatok senkit, minden családtagom és barátom pontosan tisztában van a konyhai tehetségemmel. De büszkén jelenthetem, hogy túléltem az első hónapot - némi koplalással, de - éhenhalás nélkül! Irodalmian fogalmazva azért jelentős étrendváltáson mentem keresztül. Bár ettől még a többi hónap esélyei továbbra is kétesek, ugyanis elég csekély a receptes füzetem repertoárja, és már a második kör ismétlés is lement belőle, így kezd kicsit uncsi lenni. Persze vannak újító tényezők: mikor hogy sikerülnek a fogások - de ez további négy hónapon át valószínűleg nem okoz majd elég változatosságot.
Életem első étel-feltalálása a paradicsomos-hagymás-uborkás csirkepörkölt. Szaft nélkül. Szuper jól néz ki, szuper egészséges, szuper finom, és szuper sokáig bejár... Mindaddig, míg inkább már csak azért eszem, hogy ne kelljen kidobni. Azért volt egy kis komplikáció a csirkemellel. Ugyanis egyelőre nem mertem bemerészkedni kisebb húsboltba, csak a szupermarketben vásárolok, ahol minden spanyolul vagy katalánul van felcímkézve. Nos, tisztában vagyok a tapasztalatlanságommal, de azt gondoltam, hogy a csirkemellet felismerem Google fordító nélkül. Hatalmas boldogsággal hoztam haza a szerzeményem, ami ára jóval a többi termék átlagára alatt volt. Aztán valahogy mégis olyan furcsa volt a csirkemellem. Olyan érdekes volt benne a csont, meg az állaga sem a megszokott volt. Méretben is nagyon spanyolos volt - ugyanis az átlag spanyol nők is minden paraméterükben fele akkorák, mint én. Majd leesett, hogy olyannyira érdekesek ezek a spanyol csirkék, hogy a mellük igazából a combjuk...
Néha túl sok időm volt, és komolyan mondom, hogy hobbiból főztem! Hatalmas kedvvel vásároltam be a hozzávalókat, és óriási lelkesedéssel bújtam a kötényembe. Igazi gasztro-hobbi egy kevéske rozét kortyolgatni a vizespohár aljáról, miközben rotyog a csirkemell szeletekre megálmodott hagymás-gombás feltét. Az egész tányérral be bírnám falni, komolyan. De akkor mit eszek holnap?
Mikor kezdek kicsit besokallni a túl egészséges ételektől, zöldségtől és csirkemelltől, bedobom az arany fogást, és összedobok egy bolognait. Bolognai alapport Spanyolországban nem lehet kapni, de üveges szószt igen, ami darát hússal összefőzve hasonlóan finom, és ha okosan válogat az ember, nem is drága.
Azért kezdenek hiányozni a hazai ízek, így merészen belevágtam az első lepcsánkámba. Otthon nagyon jól megy cukkiniből és tökből, de a krumplival valahogy nem voltam kibékülve ezelőtt. Most viszont hatalmas adagot passzíroztam át a reszelőmön, hogy valami igazán hazait készítsek. Csaptam mellé egy kis bacont is, valamint egy kis salátát, csak hogy színesebb legyen a tányér.
És elkészült az első borsos szeletem is! Végre találtam a boltban vörös hagymát, és nem gigantikus főzőhagymával kell szerencsétlenkednem. Tudom, hogy ez is az egyszerű receptek közé tartozik, de én látom a fejlődést. Karácsonykor hazamegyek, és én főzöm a töltött káposztát meg a halászlevet is, fél kézzel. Bár ezekről a kajákról inkább ne is beszéljünk, ha nem gondolok rájuk, nem korog olyan hangosan a gyomrom.
Szóval az otthon aggódók megnyugodhatnak, egész tip-top kis konyhatündért varázsolt belőlem az éhség. A folytatás egyre ijesztőbb, mert lassan tényleg kifutok a legegyszerűbb receptekből, és már most érzem, hogy kizárt, hogy még négy hónapon át kizárólag ezeken a kajákon éljek. De ha eddig sikerült, ezután csak még jobb lehet!