Az Aegee Tarragona és az egyetem szinte minden hétvégére szervez valami programot az erasmusos hallgatók számára. Szeptember utolsó hétvégéjén városnéző túrán voltunk, valamint megnéztük a város mellett található Pont del Diable nevezetű római vízvezetéket. Ma pedig kajakozni megyünk! Sosem kajakoztam még, de mindig is szerettem volna kipróbálni, így nem volt kérdés, hogy mennem kell!
Miravet városába buszozunk, ami mindegy másfél órára van Tarragonától, a hegyekben. Reggel nyolckor van a találkozó, így hét húszkor elindulok otthonról. Sötét van. Teljesen sötét. Ebben az országban mindenki késésben él, a nap is. A buszra szálláskor ellenőrzik, hogy rajta vagyunk-e a listán. Minden halandzsa nevű emberkét egyből megtalálnak a névsorban, de az én nevem harmadjára is érthetetlen a spanyol hölgy számára. Ez mindig olyan vicces számomra.
Megérkezünk, és Majával elhelyezkedünk egy kettes kajakban. A környezet egyszerűen mesebeli! Elevezünk Miravet álomszép partja mellett, majd az Ebro folyót követve bekanyargunk a hegyek és sziklafalak közé. Sosem láttam még ehhez foghatót! Egyszerűen lélegzetelállító a látvány! Megállunk egy sekély szigeten enni, inni, és kipróbálni, milyen érzés mentőmellénnyel lebegni a vízen.
Összesen tizenkét kilométert evezünk és minden percét imádom! Fülig ér a szám, élvezem a napsütést és el sem hiszem, hogy itt vagyok. Bár majd leszakad a kor, mégis olyan, mintha álmodnék. És nagyon jó érzés, hogy magamnak köszönhetem, hogy eljutottam ide! Igenis büszke vagyok magamra. Nagyon örülök, hogy volt elég bátorságom ahhoz, hogy összeszedjem magam, és belevágjak ebbe a hatalmas kalandba! Hogy kilépjek a komfortzónámból, elhagyjam az otthon biztonságát, és minden akadály ellenére, széllel szemben is kitartsak a céljaim mellett. Mert bizony nem kevés bátorságra és akaraterőre volt mindehhez szükségem.
Azért vannak percek, amikor elbizonytalanodom. Például még mindig nem érkezett meg az ösztöndíjam. Az évek alatt összespórolt pénzem hihetetlen gyorsasággal tűnik el a számlámról. Néha ránézek az egyenlegemre, és legszívesebben sírva fakadnék... De mindig azt mondogatom magamnak, hogy a pénz valahogyan visszajön majd, viszont ezekre az élményekre egyedül most van lehetőségem! Majd megérkezik az ösztöndíjam, és minden könnyebb lesz. Nem lesz akkora bűntudatom, ha veszek magamnak egy egy eurós sajttortát. Vagy ha befizetek egy kajakozásra. Vagy egy észak-spanyolországi utazásra. A pénz majd megoldódik. Nekem az a dolgom, hogy megéljem az összes csodát, amire csak lehetőségem adatik!
