Megérkeztem Barcelonába. Konkrétan annyira el voltam úszva a dolgokkal, hogy teljesen elfelejtettem utánanézni, hogy hogyan fogok eljutni Tarragonába, ami körülbelül száz kilométerre van a repülőtértől. Megvan a buszjegy, két óra várakozás után elindulok a buszmegállóba - sima ügy, a jegyhez mellékelt kis térkép mutatja a helyet. Igen ám, csakhogy húsz megálló sorakozik ott, és sehol nem találom az én járatom kiírását. Megkérdezek tíz embert, senki nem tudja, az információs pultnál sem. Azt hiszem, félre is értik, amit mondok, listákon keresik a nevem, egy srác szerint nem is azon a terminálon vagyok, ahol lennem kellene. Végül egy iránymutatást követve átrohanok a cuccaimmal az egész repülőtéren. Ekkor már késésben vagyok. Újabb hosszú buszmegálló, tábla sehol, a várakozók vagy nem tudnak angolul, vagy nem hallottak még a járatról. Öt perc múlva indul, megállok, és várok. Végül begurul egy busz Plana felirattal! Egyből a sofőrhöz sietek, aki csak spanyolul beszél, de azt megértem, hogy minden áron papír alapú jegyet kér. Ekkora a jólneveltségem feloldódik a feszültség, napok óta nem alvás, aggodalom és stressz egyvelegében, és olaszosan-spanyolosan hadonászva közlöm a sofőrrel - aki mindebből persze semmit sem ért -, hogy márpedig a honlap szerint elektronikus jegyet is elfogadnak, így én igenis fel fogok szállni a buszra. Talán kicsit ráijeszt az érthetetlen kántálásom, mert végül is felenged. Persze kis csavar, hogy ez a busz tovább áll, és a következőre szállhatunk fel, de ezen már meg sem lepődök.
Mona hírei késnek. Egy falat sem megy le a torkomon, a gyomrom és a torkom görcsben van, mióta felkeltem - igazából le sem feküdtem aludni, de már fel sem tűnik.
Hogy miért nem alszok? Három napot töltöttem otthon a szicíliai utazás és a spanyol indulás között. Első nap a keresztfiam első születésnapját ünnepeltük, este pedig fényképes élménybeszámolót tartottam a családomnak. Másnap igyekeztem összeszedni magam és az albérlet keresésből kiszakadva figyelni a barátomra, és megnézni egy filmet, mielőtt elbúcsúzunk egymástól fél évre. Az utolsó estém már ismeritek. Szicíliából hajnal fél hatkor indultunk - igen, várakozással együtt huszonkét órát utaztam haza. Természetesen kihasználtuk az utolsó és utolsó előtti estét arra, hogy minél több időt tölthessünk együtt, kiélvezzük az ott kialakult barátságok utolsó perceit is - hiszen ki tudja, hogy találkozunk-e még az életben valaha. Így sikerült hazaindulás előtt két nap alatt összesen öt órát aludnom.
A buszon csodás híreket kapok! Mona jobban van! Az állapota nem stabil, bármelyik percben jöhet egy újabb fordulat, de az eredményei biztatókat a tegnapihoz képest! Talán minden kialakul?
Tarragonában az ideiglenes lakótársam autóval vár az állomáson. Sosem találkoztunk, mégis nagyon segítőkészen tuszkolja be a bőröndöm az autójába. Hazavisz, megmutatja az albérletet, és segít elhelyezkedni. A lakás nagyon szép, modern. Egy percre van az egyetemről. Viszont a felszereltsége már nem ilyen lenyűgöző. Sorra nyitogatjuk a konyhaszerkényt, de edények sehol. Poharak sincsenek. Kiderül, hogy meleg víz sincs. Ezt a problémát látszólag sikerül elhárítani, ugyanis megtaláljuk az egységet, és föl is csavarjuk a mutatót. Szuper, a konyhában forró a víz! A lakótársam csak a jövő héten fog beköltözni, most csupán azért jött a városba, hogy engem felhozzon. Megdöbbentő a kedvessége és a segítőkészsége. Nem győzök hálálkodni. Végül elvisz az új kiszemelt albérlethez, hogy találkozzak a tulajjal. El is köszönünk egymástól, majd jövő héten találkozunk.
A lakás szuper, a szoba gyönyörű. És a környék! A belváros szívében van, az utca végén pedig ott a tenger! Bár a szoba nem olcsó, sőt, kicsit drágának is mondható, eldöntöm, hogy kiveszem. Másnapra megbeszélünk egy találkozót, amikor is elutalom neki a kaukciót, és abban a percben alá is írjuk a szerződést - természetesen spanyolul, de előtte megkapom elektronikus formában is, hogy lefordíthassam.
Minden kialakul! Irány a tengerpart! A hullámok hatalmasak, a panoráma gyönyörű! Még szörfösök is vannak! Bejárom a homokos tengerpartot, fölmászok egy sziklaszirtre. Mindenhol pálmafák. És sugárzó napsütés. Kicsit sétálok a városban is. Egyből megtalálom az anfiteátrum maradványait. Szűk sikátorok mindenfelé, tiszta utcák és mosolygós arcok. Azt hiszem, jó lesz itt nekem!
