Az egyetem ma rendezi meg az Erasmus hallgatók fogadását. Reggel elkészítem a kávéfőzőm, majd meghalok egy csésze forró kávéért. Aha... Amint alá akarok gyújtani a kávéfőzőnek, rájövök, hogy továbbra sincs gyújtóm, így marad a vészhelyzetre tartogatott, abszolute koffeinmentes három az egyben kávé, ami azért lélekmelengetőnek megteszi.
Az egyetemet könnyen megtalálom, a termet már kicsit nehezebben. A belépéskor kapunk egy kis csomagot és egy diákigazolvány szerű kártyát a saját fényképünkkel. Hirtelen alig ismerem meg magam a képen, annyira meg van nyújtva az arcom a kártyán. Gyorsan körbekukucskálok, természetesen a többiek képe normális, én vagyok az egyetlen csúcsfej. Már meg sem lepődök.
A bevezető előadás nagyon jó hangulatban telik. Közben a barátnőm éppen Monánál jár látogatóban, így sunyin webcamerázhatok kicsit Monával. Hát, érdekes formája az állattartásnak, de ez is több, mint a semmi! Az örömtől a könnyeimet nyeldesve nézem, ahol legelészik. Kicsit megnyugszik a szívem.
Az előadás utána állófogadás vár minket. Már majd éhen haltam, mert reggel úgy elszaladt az idő, hogy nem volt időm rendesen reggelizni. Konkrétan az ötven emberre tervezett kaja tizedét egyedül falom fel reggeli-ebéd gyanánt. Közben nagy meglepetésemre ismerős arcokkal futok össze, két sráccal, akikkel a Salinán ismerkedtem meg a nyári egyetemen.
Apropó reggel. Nos, mivel továbbra sincs meleg vizem a fürdőben, és szerettem volna emberien kinézni, egyetlen választásom maradt. A túlélés érdekében a mosogatóban kellett hajat mosnom. Igen, tudom, nagyon furcsa és szürreális, de egyelőre úgy érzem, farkas törvények szerint kell élnem. Hát.. Legalább a hajam szép lett.
Délután újra találkozom a másik albi tulajdonosával. Lobogtatja a szerződést, én meg csak szívom a fogam, ugyanis egyik bankfiókomból sem sikerül mobil applikáción keresztül eurót utalni forintos számláról, az euró számlám pedig egyelőre nemhogy nullás lenne, mínuszban van. Húsz telefonhívás után az egyetlen megoldás az ATM marad. Inkább ki sem számolom, mennyit bukok ezen a műveleten. Mindegy, estére megvan a szerződésem, október 7-től enyém a szoba. Az, hogy a mostani szobámból október 1-jén ki kell költöznöm, már nem is aggaszt. Majd lesz valahogy.
Egy kicsit lemegyek a partra, és megmártózom a tengerben. A víz kicsit hideg, de egyáltalán nem zavar. Ez ám az élet! Lövök pár képet, napozok egy kicsit, igyekszem kifújni az összes stresszt magamból - haha - elvégre Spanyolországban vagyok, a tengerparton fekszem és úgy néz ki, lassan helyre jönnek a dolgok.
Végül bevásárolok. Egy nagyon kedves srác segít a bolt kiválasztásában. Három táskát pakolok tele alapvető élelmiszerekkel, mint só, cukor, olaj, tészta, sajt, csirkemell, tojás. A gyufa elsőként kerül be a kosaramba. Mindössze 20 eurót fizetek és nagyon büszke vagyok magamra mindaddig, míg magamra nem aggatom a szatyraimat. 3 kilométer séta vár rám, hegyen-völgyön át, és már öt perc után leszakad a vállam. Nem viccelek, ténylegesen begörcsölt a vállam, pedig nem tartom magam edzetlen, puhány embernek. Iszonyatos negyven perces séta vár rám, tíz percenként pihenőt tartva. Végül hál' istennek el is tévedek, megpróbálok bejutni egy másik lakába - már másodjára, de most sem sikerül.
A lakásba érve ledobom magamról a táskákat. Egy jó forró zuhany de jól fog esni! Ja... Továbbra sincs meleg vizem. Nos, ez a nap is megérdemel egy pohár bort, parafa dugóval érlelve.