Két és fél hét elég ahhoz, hogy felépíts magadnak egy kis otthont, ahol már épp kezded biztonságban érezni magad - amikor is kilakoltatnak. Sajnos a sok albérletes bonyodalom miatt most ideiglenes helyen húzom meg magam. Úgy volt, hogy októberben érkezik a szobámba egy lány, pár nappal azelőtt, hogy átköltözhetek a saját albérletembe, de a cuccai hamarabb érkeztek, így máris oda a kis kuckóm. Kicsit sajnálom, és naponta kétszer még megszokásból a volt szobámba nyitok be, de lassan átszokom az új, már-már tábori körülményeket megközelítő helyemre. Nagyjából azért még sejtem, hogy hol találom a cuccaimat, de azért nagyon várom, hogy átköltözhessek a saját szobámba.
A héten beindultak a kurzusok, és hatalmas lelkesedéssel járok be az órákra! Azért érnek még meglepetések. Az egyik órán például esküszöm, hogy csak fél percre bambultam el, de amikor magamhoz tértem, a tanár spanyolul harapta a szavakat. Elég erős akcentussal beszél, így először azt hittem, hogy csak én nem értem, mint mond. A harmadik ilyen váltásnál rájöttem, hogy néha cserélgetni a nyelvetek, hogy biztosan mindenki megértse, miről beszél. Hasonlóan kedves volt velem a laboros számítógép. Nagy határozottan megpróbáltam leírni a nevem a gépen, de elkerekedett szemekkel láttam, hogy valamiféle hieroglifák jelentek meg a képernyőn. Semmi gond, visszalépkedek a furcsa betűhöz, megnyomom a delete-t... Mondom a delete-e... Aha, nincs delete, csak Supr és Retroceso, Bloq Despl és társai. Rendben, köszönöm, jövő héttől a saját laptopommal jövök órára. Programozni próbálok, de nem az algoritmus kódolása okoz gondot, hanem a kapcsos-zárójel és a pontosvessző felkutatása a billentyűzeten. Végül még azért odanyomja a kegyelemdöfést is a böngésző, és jobb egérgombra az arcomba tolja a spanyol menüsort...
Újabb teremkeresési akcióm közben sikerült felfedeznem a kémia labort, ahol az egyik szárnyban 201-től 210-ig, a másik szárnyban pedig 212-től 219-ig vannak sorszámozva a termek. Nos, az én órarendem szerint a 211-es laborban lesz az órám... Miért is ne pont azt az egyet felejtették volna ki a sorszámozásból.. Kicsit gyanús, hogy nem jó helyen járok, de elkapok egy fehér köpenyben suhanó hölgyet, az arcába nyomom az órarendem és félig spanyolul, félig angolul próbáljuk megérteni egymást. A spanyol próbálkozások természetesen tőle jönnek, én pedig továbbra sem értek belőle semmit. Végül négyen, mindenféle nyelvet használva - kivéve angolt természetesen - összerakjuk, hogy én nem kémikus vagyok, így a labor, amit keresek, az épületen kívül lesz, és a nyitott folyosón találom majd. Igen, érdekes dolog, hogy az egyetem épülete nem zárt, a folyosók egyik oldala nincs befalazva! Ahogy kilépek az épület harmadik emeletére, kicsit forgatom a szemem, mert a kint folytatódó folyosó szerint a második emeleten vagyok. Pedig tuti, hogy a harmadikról léptem ki, egy másodperccel ezelőtt. A fehér köpenyes hölgy nevet az értetlenkedésemen, majd hevesen mutogatja, hogy nem ment el az eszem, a nagy szintemelkedés miatt a külső folyosó csak a második emeletnek számít, míg a zárt folyosó más a harmadiknak. Hát jó...
Újabb teremkeresési akcióm közben sikerült felfedeznem a kémia labort, ahol az egyik szárnyban 201-től 210-ig, a másik szárnyban pedig 212-től 219-ig vannak sorszámozva a termek. Nos, az én órarendem szerint a 211-es laborban lesz az órám... Miért is ne pont azt az egyet felejtették volna ki a sorszámozásból.. Kicsit gyanús, hogy nem jó helyen járok, de elkapok egy fehér köpenyben suhanó hölgyet, az arcába nyomom az órarendem és félig spanyolul, félig angolul próbáljuk megérteni egymást. A spanyol próbálkozások természetesen tőle jönnek, én pedig továbbra sem értek belőle semmit. Végül négyen, mindenféle nyelvet használva - kivéve angolt természetesen - összerakjuk, hogy én nem kémikus vagyok, így a labor, amit keresek, az épületen kívül lesz, és a nyitott folyosón találom majd. Igen, érdekes dolog, hogy az egyetem épülete nem zárt, a folyosók egyik oldala nincs befalazva! Ahogy kilépek az épület harmadik emeletére, kicsit forgatom a szemem, mert a kint folytatódó folyosó szerint a második emeleten vagyok. Pedig tuti, hogy a harmadikról léptem ki, egy másodperccel ezelőtt. A fehér köpenyes hölgy nevet az értetlenkedésemen, majd hevesen mutogatja, hogy nem ment el az eszem, a nagy szintemelkedés miatt a külső folyosó csak a második emeletnek számít, míg a zárt folyosó más a harmadiknak. Hát jó...
Tegnap délután becsengetett hozzánk valaki. Gyanakodva sétáltam a kaputelefonhoz, mert nem tudtam elképzelni, ugyan ki szeretne meglátogatni engem. Valami spanyol recsegést hallva - nem tudom miért - de megnyomtam a kapunyitót. Egy fickó érkezett az ajtó elé, valamilyen felszereléssel, mini összecsukható létrával és tablettel. Mr Szerelő egy kukkot nem beszél angolul. Próbálom kitalálni a hanglejtéséből, hogy miről beszélhet. Be akar jutni megszerelni valamit, de ez nem az én lakásom, sőt hivatalosan albérlő sem vagyok, tehát okosan nem engedek be idegeneket. Néha úgy érzem, hogy elkapom a fonalat, és nagy lelkesen bólogatok, mintha értenék bármit is - ismételten fogalmam sincs, miért -, majd egy másodperc múlva újra elveszítem a témát, ami eddig sem volt meg. Próbálok elkapni legalább pár szót, amiből kitalálhatom, mit szeretne megszerelni, de nem megy. Mondogatom, hogy nem értem, hogy mit mond, de nyilván ő sem érti, amit én mondok. Villámgyorsan eszembe jut, hogy becsengetek a szomszédba, hátha tudnak tolmácsolni, és kiderül, hogy mi folyik itt. Aztán eszembe jut, hogy már jártam a szomszédban pár napja, kinyittatni egy üveg bort a szomszéd bácsival, ugyanis még mindig nincs bornyitóm, és a műanyag dugóval meggyűlt a bajom... Nos, a szomszéd sem tud angolul. Próbálom bevetni a titkos fegyverem, és Google Translater segítségével egyeztetni legalább egy új időpontot, de a fickó rá sem néz a telefonomra. Mutogat a tableten, majd előkapja a telefonját, felhív valakit, és a kezembe nyomja. Talán a tulajt hívta? Őszintén azt sem tudom, hogy kinek a lakásában élek, ő meg - azt hiszem - főleg nem tud rólam semmit. A helyzet szuper, az ajtómban van egy spanyol szerelő, aki be akar jutni a lakásba, amiben tulajdonképpen azt hiszem, hogy hivatalosan semmi keresnivalóm nem is lenne, és éppen telefonálni készülök valakivel valamilyen nyelven. Végül a szerelő egy munkatársa próbál bebocsátást nyerni tőlem a kolléga számára, de minden mondatot háromszor kér megismételni, és én sem értem, hogy mit akarnak pontosan. Végül nagy nehezen abban maradunk, hogy visszajön délután. Gyors forródrót a lakótársaimnak, hogy legalább egyikük jöjjön, vagy egyszerűen nem nyitok ajtót.
Minden esetre elhatároztam, hogy elkezdek spanyolul tanulni. Van néhány kurzus az egyetemen, de mindegyik ütközik valamely tárgyammal, így marad az autodidakta szerencsétlenkedés az erkélyen. Nos, legalább már be tudok mutatkozni spanyolul. Bár a nevemmel kapcsolatban elég vicces, hogy sokszor nem veszem észre, hogy engem szólítanak, mert egyszerűen nem tudják kimondani, hogy Noémi.