Tarragona leghíresebb hagyománya az embertorony építés. Ma van a Santa Tecla záró napja, és a finálé természetesen az embertornyokról szól. Látnom kell!
Az egész város tele van plakátokkal, mind a Santa Teclát hirdeti természetesen, és az embertornyot szimbolizálja. Van is egy életnagyságú szobruk, ami ezt ábrázolja - véletlen találtam rá valamelyik nap. A torony hét emberemelet magas. Az alsó pár szinten férfiak állnak, nyakukban nők, a felső szinteken fiatal lányok, legfölül pedig két-három egészen apró kislány. Ránézésre maximum hét évesek lehetnek, de az is lehet, hogy kisebbek. El nem tudom képzelni, hogyan engedheti bárki ezt a gyerekének. A spanyolok tényleg őrültek!!
Megérkezek a Placa de la Font-ra - végre egy név, amit ki tudok mondani - azt hiszem, ez a város főtere. Az előző napok után számítok rá, hogy sokan lesznek. Mindenhol hatalmas tömeg volt. De a mai mindent felülmúl! A tér hatalmas, körülbelül százötven méter hosszú és ötven méter széles. És konkrétan lépni sem lehet, annyian vannak mindenhol! Elképzelni sem tudom, hány ezren vagyunk! Egy oldalsó kis utcán érkezek meg, és már az is kihívás, hogy eljussak az térig. De spanyolok nem finomkodnak, aki menni akar, az bizony utat tör magának! Becsatlakozok egy kis csapat mögé, és majdnem a tér közepéig nyomakodunk. Körbenézek. Életemben nem láttam ennyi embert egy helyen. Nyomnak jobbról, nyomnak balról, meg természetesen előröl és hátulról is nekem feszül valaki. Még szerencse, hogy a kezemben volt a telefonom, mert konkrétan esélyem sem lenne kivenni a táskámból. Folyamatosan megy a mozgolódás, újabb csoportok nyomakodnak beljebb, pedig nyilvánvalóan nincs már lélegzetvételnyi hely sem, de azért ők mennek! Néha az az érzésem, hogy itt fogok megfulladni. A negyvenedik rajtam átmászó ember után azért magyarosan jól felhúzom magam, és azon csodálkozom, hogy hogy a fenébe nincs itt tömegverekedés... Ezek mosolygó arccal másznak át egymáson, és úgy tűnik, senki sem idegeskedik ezen. Igyekszem én is spanyolosan laza lenni, de basszus, húzzatok már az arcomból! Folyamatosan ott motoszkál a fejemben, hogy ha történne valami, tuti, hogy agyon taposnának. Nem is értem, biztonsági szempontból hogy lehet ennyi embert egy helyre engedni. Mert ez a tömeg tényleg nagyon durva.
Végre elkezdődik a műsor, hatalmas spanyol zászlóval vonulnak végig a téren, betakarva vele az embereket. Mindenki a spanyol himnuszt énekli. Az erkélyeken spanyol zászló lóg szinte mindenhol. Nem semmi ez a nemzetiesség! A spanyolok tényleg nagyon büszkék arra, hogy ők bizony spanyolok.
Azt hiszem, megérkezik az első csapat. Fölteszik a kezüket, és egy kupacba tömörülnek. Már fel is emelik az első három férfit, akik kört alkotnak, összekarolnak, és jöhet a következő szint. Olyanok, mint a hangyák. Bakot tartanak egymásnak - no de nem kézzel, hanem teljes testtel -, fölmásznak egymásra, majd az alattuk lévő vállára állnak, és jöhet a következő szint. A harmadik szint már koala mackóként mászik föl a többieken. Aztán jönnek a fiatalabb lányok. Vékony lányok kapaszkodnak fölfelé, majd már öt ember magasságban akrobatikusan ráállnak az alattuk levő vállára, átfogják egymás vállát, és jöhet a következő szint. Egészen kicsi gyerekek jönnek a hatodik szintre, és lentről elindulnak a legkisebbek is. Csak ők viselnek sisakot. És csak sisakot. Szerintem ha az én gyerekem kúszna fel több, mint tíz méter magasba, purhabbal kitöltött szkafanderben sem engedném... A picike kislányok villámgyorsan kapaszkodnak fel. Ekkor már remeg az egész torony. Te jó ég, az alsó szinteken a férfiak lassan úgy remegnek, mint a kocsonya. A torony akkor van késznek nyilvánítva, ha a legkisebb kislány fölmászik a legtetejére, ott föláll és int egyet. És megcsinálja! Eszméletlen! Int egyet, majd indul is felfelé. Szintenként kapaszkodnak lefelé az emberek, miközben az alsó szinteken már szemet összeszorítva igyekeznek kitartani. Úgy reszketnek, hogy komolyan benne van a pakliban, hogy egyszer csak nem bírják tovább, és összedől az egész. Plakáton is veszélyesnek tűnt ez a mutatvány, de így élőben nagyon durva. Egy emberként szurkol a tömeg, a spanyolok néha furcsa sistergő hangot adnak ki - szerintem ez annak a jele, hogy mindjárt gáz lesz.
Nyolc tornyot nézünk végig. Változó, hogy melyik csapat, milyen formában alakítja ki a hét emeletet. Vannak, ahol nagyon sokan vannak, máshol kevesebb ember vesz részt benne. Az egyik legtöbb emberből álló torony össze is omlik... Az emberek lehullanak egymásra. Egy másodperc alatt oda az egész, csak egy nagy emberkupac marad belőle. A pici lányok sem értek még le a tetejéről! El sem tudom képzelni, milyen érzés lehet leesni, vagy milyen lehet, ha emberek hullanak rád. Megdermedek, és lélegzet visszafojtva várom, hogy mi lesz. A spanyolok ijedtsége fél percig tart, ami történt megtörtént, jöhet a következő csapat... Nem jön a mentő, szóval remélem, hogy senki nem sérült meg komolyan. Nagyon durva hagyomány ez.
A show megy tovább, és nagyon intenzív érzés látni, ahogy egy sikeres torony után a spanyolok örvendeznek. A férfiak összeölelkeznek, megpuszilják egymást és annyi energia van az ünneplésükben, hogy betölti az egész teret!
Holnap reggel is lesz még egy érdekes műsoruk. Öt-hét ember alkot majd egy tornyot, egymás vállán állva, és meg kell tenniük pár métert a városházáig, ahol az erkélyről lelógó kötelet megfogva fölhúzzák a torony tetején lévő kislányt.
Lenyűgöző, őrült spanyolok!
